„A Klímabarát Otthon panel pályázatára eddig több mint ezer pályázat érkezett milliárdos értékben, elbírálásuk folyamatos. Pozitív döntés eddig 860 pályázatról született, mintegy 13 milliárd forint támogatásról. A kifizetések a támogatási szerződés megkötését követően azonnal megkezdődhetnek.”
2 évnyi hosszú várakozás után végre elbírálták a 2008. évben beadott, LFP-2008-LA-2 jelű pályázatokat!
Az Önkormányzati Miniszter 2009 december végén aláírta az iparosított technológiával épült lakóépületek felújításának támogatását.
Tehát a pályázat beadását követő 2. évben – túl egy gazdasági válság, egy áfa-emelés ill. a közeli választásokat követően – megkezdődhet a várva-várt kivitelezés.
Azok a házak, akik elfogadták, hogy egy kicsivel magasabb költségvetés kerüljön a pályázati anyagba, biztosak lehetnek benne, hogy nem okoz gondot a kivitelezés finanszírozása – különösen abban az esetben, ha ezt a két évet felújítási alap képzésre is fordították. Amennyiben szűkös költségvetést fogadtak el, reménykedjenek, hogy lesz kivitelező, aki a megfelelő minőségben elvégzi a munkát.
A társasházakra az alábbi feladatok várnak:
Elfogadta a Parlament az új Társasházi törvény szövegét!
A parlament 187 igen, 157 nem és 6 tartózkodás mellett elfogadta a Társasházi törvény szövegét.
Két kérdéses pontot emelnék ki:
- A Társasházak Törvényességi felügyeletét az Ügyészség fogja ellátni
- Nem kell könyvvizsgáló
A részletes szöveget mindenki megtalálja a magyarorszag.hu oldalon a jogszabálykeresőben.
hirdetés_____________________________________________________________
Energiatudatos családi ház, ahogy Te megálmodod!
A Lélegző Falak Rejtélye
A hőszigetelés után penészesedni fog a családi házad fala, mert nem tud szellőzni?
Klikk ide az ingyenes e-book-hoz >>
___________________________________________________________
Érdekes, hogy miért ilyen hirtelen és miért ilyen gyorsan fogadták el
A szegény lány ajándéka: hoztam is, meg nem is. Azaz mit kell tudni a panelprogram jelenlegi állásáról?
Nem hivatalos információk szerint – a sajtóhírekkel ellentétben – június 04. a miniszteri aláírás napja volt, mely az elmúlt évben beadott pályázatok támogatását hivatott szentesíteni.
A jövő héten kiderül, hogy a nagyjából 1500 pályázott társasház közül kik azok a szerencsések, akik a 15 milliárdos keretből részesülhetnek.
Nem lehet korlátozni a fogyasztók szabadságát azért, hogy a távhőnél maradjanak
Újabb fontos információt olvastam a tht.hu hírlevelében. Minden távhővel fűtött épületet érint a kérdés, ezért változatlanul közzéteszem.

A Társasáházi Háztartások szerkesztősége által is többször jelzett, távhőleválásokkal kapcsolatos álláspont immár az ombutsman által is megerősítést nyert.
Hogyan működik a távhő? Miért olyan drága? Miért kell százmilliárddal támogatni…
Fontos újságcikket olvastam az origo.hu oldalán. Szerintem mindenkit érint a kérdés, ezért változatlanul közzéteszem. A következtetéseket vonja le mindeki saját maga…

forrás: ingatlaneladas.com
A kedvezményes áfa-kulcs bevezetésével újabb 10 milliárd forintos támogatást kapnak a távhővel fűtött lakásban élők, miközben a hazai adófizetők és a villamos energia felhasználók már eddig is közvetlenül és közvetve mintegy 90-95 milliárd forinttal dotálták évente a távhőszolgáltatás rendszerét – állapítja meg a Force Motrice Zrt. tanulmánya.